Sajnálom, a design nem sikerült túl figyelemfelkeltőre, de a későbbiekben igyekszem korrigálni. Addig pedig vigasztaljon a kisregénnyel is felérő őszinte vallomásokkal gazdagított tartalom.

---

"Az akarok lenni, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, aki most vagyok."

A baj csak ott kezdődik, hogy sosem akartam azzá lenni, aki lettem. Hol van az a lány, aki elszántan tervezett és célokat tűzött ki maga elé, amit mindenki elismert, hogy a hasznára válik és reális, aki nem küzdött súlyproblémáiból fakadó önbizalomhiánnyal, aki nem ismert lehetetlent, aki elégedett volt az aktuális helyzetével, amiről tudta, apróbb fejlesztgetésekre szorul csupán, ám ezek a fejlesztések kivitilezhetőek? Hol van, aki még őszintén tudott mosolyogni?

Nos, ez vagyok én, anno.

Anno... Minden vágyam volt, hogy mielőbb felnőhessek és saját lábamra állva bizonyítsam a világnak, képes vagyok bármire. Szerelmes akartam lenni, de a sok ostoba fajankó egyre inkább aláásta az önbecsülésem és saját magamat hazudtoltam meg, szavaimmal, melyeknek súlya ránehezedett a tetteimre, megkeserítve életemet, és immáron a múltomat, végérvényesen.
Szerettem olvasni. Sokat olvastam, mert szerettem volna tájékozott lenni. Csernust egyenesen utáltam, mert az egyik "Bevállalja?" részben az agymosásra szolgáló televízió készülékben látottak alapján elítéltem. [Abban egy elhízott chatfüggő nő kereste fel, hogy segítse őt helyes irányba terelni, kevesebb chat és kevesebb nass keretében, mire ő rákérdezett, hogy jó-e az neki, hogy egésznap chatel, a nő persze, mivel életét nem tudta máshogy elképzelni, rávágta, hogy igen, a Csernus pedig elküldte, hogy akkor nincs miről tárgyalni, ő nem segít.] Mikor kezembe vettem a Nő című könyvét, papírt és tollat ragadtam és minden egyes bunkó olykor vulgáris megjegyzése után, amit szimplán lekezelőnek tartottam, leírtam a személyes véleményemet, ami gyökeres ellentéte volt a pszichológus nézőpontjának. Igen, egyike volt személyes rossz tulajdonságaimnak, amely máig kihatással van az életemre, hogy elsősorban szeretek cáfolni másokat, még akkor is ha igazuk van és én ezt tudom. Akik ismernek, azok most hevesen bólogatnak... Szóval elkezdtem megcáfolni mindazt, amit a Csernus írt. Mitől nő a nő és miért nem tudja ezt egy nő megfogalmazni? Minden egyes irányból megközelítve a kérdést válaszolgattam rá. Hogy én konkrétan mitől vagyok nő, hogy egy átlagos nő mitől nő, mitől jó nő, biológiai magyarázatot adtam rá genetikával társítva, kezdve a XX kromoszómától a nemiszerveken át a biológiai jellemig. Dühös voltam. Szerinte az emberekre jótékony hatással van a vulgaritás, mert tudatosítja a helyzet súlyosságát. Én erre azt mondtam akkor, hogy ez már nem eszközhasználat, hanem szimpla bunkóság, mert aki másképp nem tudja megértetni, hogy az adott szituáció nem helyes, akkor az nem alkalmas a feladatra. (Pl. Maga csak egy rohadt kurva, aki abból él meg, hogy az elcseszett házasságból szerződő ügyfeleit vagy a reményvesztett magányos lúzereket elégíti ki különböző formációkban és mindezért, ami egy normális párkapcsolat során is kialakítható, pénzt kér. -> szerintem ez lenne a Csernus féle megfogalmazás. Míg az enyém: Asszonyom, nem tartom helyesnek, hogy illegális bevételhez juttatja magát egy olyan tevékenység által, ami megsérti a hálószobai titoktartás törvényét, épp ezért arra kérem, gondolja át, mi mindennel hasznosíthatná magát a társadalomban, és válasszon olyan szakmát, amire soha sem kell szégyenkezve gondolnia.) A harmadik egyben utolsó probléma amit emlékeim szerint megcáfoltam, az a "Zsák a foltját" elmélet, amiben a Csernus röviden-tömören azt írta le, hogy aki érzelmileg nem képes felnőni, támaszt keres majd a kapcsolatban, és csak is olyat fog találni, aki igényli, hogy támasza lehessen valakinek, mivel ő maga is éretlen ebből a szempontból. Tehát görcsök. Ami igaz is, most, hogy újra átgondolom, de akkoriban erre úgy reagáltam, szintén megcsillantva biológiai szakértelmemet, hogy két ember között a kölcsönös vonzalomért a feromonok vonhatók felelősségre, és ha ez a két ember párkapcsolatot létesít, akkor a továbbiakban már az a mérvadó, ki és hogyan veszi ki a részét az építésből. Ha az egyik fél nem akar hozzájárulni a másik meg hagyja, az az ő balfaszságuk, ugyanis a szabadakaratnak hála minden ember kedvére kúrhatja el a saját életét. Ezért másokat nem hibáztathatunk, csak magunkat vehetjük elő, mert a lehetőség adott volt, hogy ne hagyjunk irányítani felettünk másokat, akár a párunkat. Ez volt a véleményem. Ma sem más, csak időközben, ahogy olvastam tovább a dolgokat, ráeszméltem a saját hülyeségeimre is, amik után egy újabb hazugság és erőltetés lett volna a cáfolatom. Végül megbékéltem a Csernussal és a könyveivel.
Hogy mindez hogy kapcsolódik a régi énemhez? Sokakban változtatta meg a hozzáállásomat a felismerés, hogy talán nem is olyan baromság, amit a többiek gondolnak. (esetfüggő) Így a személyes véleményem kifejtését elhanyagoltam, és belekóstoltam mások gondolatmenetébe is, amiért sokszor vádoltak manipulatív jellemmel. Pozitív, hogy visszavettem a makacs, önkényes stílusból és nyitottam a világ felé, de negatív, hogy túlzásba vittem, és a mai napig nem találom sokszor az egyensúlyt a két dolog között. Ez a fajta változás vezetett oda, hogy mérlegelni kezdjem a kudarcaimat és a sikereimet. Senki nem szeret elbukni, de be kellett látnom, vesztésre állok. 44 kiló voltam vaságyastól, akkor azért csesztettek, hogy csontváz vagyok. Erős dohányos voltam, napi 2 doboz cigaretta megvásárlása és elfogyasztása sem okozott különösebb szívfájdalmat. Minden vágyam volt az emberektől független tombolás és élni akarás, ami az adott helyzetben úgy tudott csak kiteljesedni, hogy koncertekre jártam hétvégén, házibulik, szórakozóhelynek nevezett közönséges kocsmákban eltöltött idő, elköltött pénz, piára és persze a cigire. Csocsózni is ekkor kezdtem el, de ez egy olyan hobbi, aminek ma már nem tulajdonítok fontos szerepet, akkoriban viszont az otthoni internetes lehetőségek mellett az egyetlen szórakozási lehetőségeim közé tartozott. Kezdőként még annyira béna voltam, hogy az oldalamon egy profival is 11-0-ra kikaptunk és asztal alatt kellett másznunk, mert a csocsóban ez egy vicces megállapodás :) De végülis, tanulópénznek és egy vicces emléknek megteszi. Kezdetben csatár voltam, utáltam a kaput, mert nem tudtam olyan helyzetbe állni az asztal körül, hogy jól láthassam a pályát, ezért inkább elöl bénáztam. Míg egyszercsak cseréltünk.. Olyasmi lehetett, mint mikor kitesznek valahol külföldön, ahol fogalmad sincs a nyelvről és rá vagy kényszerülve, hogy beletanulj, mert különben meghalsz! Túlélési ösztön, ami már-már durva egy "jelentéktelen" csocsó játék esetében :) A csere során eleinte becsúszott pár gól, de szerencsére aki elöl játszott, az nem nagyon engedte hátra a labdát. Közben persze tanítgattak, milyen pozícióban tartsam a bábukat és miképp próbáljam kivédeni a rövid illetve a hosszú támadásokat, az egyenes- és a keresztlövéseket. Hosszú időbe telt, mire beletanultam, de sikerült. Sokat segített, hogy hozzám képest profikkal kellett felvennem a harcot - "Ravaszabb játékos csak egy ravaszabb ellenfél által lehetsz" a barátom révén akadtam rá erre az idézetre és nagyon tetszik :) - nos, esetemben az ellenfél kapusa volt a számomra legyőzhetetlennek vélt ellenfél. Nagyon sokat tanultam tőle. Kitapasztaltam a technikáit, és szinte szándékos tanító célzattal a legkülönfélébb és legrafináltabb módszereket vetette be ellenem. Kezdetben sikerrel, később egyre több kudarccal. Mivel a lehető legtöbb támadástípus kivédését elsajátítottam, ami rengeteg időmbe, játszmámba és 50 Ft-omba került, újabb ellenfelekkel vettem fel a harcot, és egyre inkább a verhetetlen kapus titulussal illettek engem is, mint rajtam kívül még egy-két játékost. Nagyon jól esett. Így szerintem világos, hogy mennyire közel kerültem a játékhoz, és miért is volt olyan meghatározó az életemben. Később, elvesztettem a társaságot, pontosabban önként szálltam ki, mert ezzel egyidőben úgy éreztem mélységesen aláadtam a színvonalamat és próbáltam megtalálni a régi önmagamat, a tudatommal együtt. Keserves időszak köszöntött az életembe. Depresszió, sírás, szenvedés, a legvadabb lelki problémákkal ötvözve. Időközben sikeresen kialakítottam egy kapcsolatot régi jó barátommal, akit mindig a legjobbak közé soroltam. Miért? Mert a történetünk nagyon régre nyúlik vissza , és a sok furcsaság ellenére is foglalkoztunk egymással, habár nem sok érdek fűződött köztünk.
Egy nap édesanyám társaságában meglátogattam az egyik barátnőjét, akivel szerettek volna trécselni egyet, és mivel engem nem nagyon érdekelt a mi történik a munkahelyeden téma, leültettek a számítógép elé, ahol anyu barátnője egy chatklub tagjaként összeismertetett egy korombéli hímmel. Freddy. 13 éves, budapesti. Ennyit tudtam meg róla. Rövid bájcsevelyt követően msn címet váltva rengeteget beszélgettünk azon a nyáron (2004) és tényleg úgy éreztem ő a legjobb barátom, mert BÁRMIT megoszthattam vele, tudtam hogy sehogysem válna hasznára, ha megpróbálna visszaélni a bizalmammal. Mégis kinek mondaná el, aki aztán látatlanban kiröhög miatta, mert nem is tudja értékelni a sztorit, tekintve, hogy a kilétemről mit sem sejt? Gondoltam magamban. Így, gyermekként rengeteg naivitással és a megszentségteleníthetetlen őszinteséggel tálaltam, tálaltam, tálaltam. Habár ő zárkózottabb volt, valahol mégis éreztem a megértését, a törődését és a viszonzását. Emellett sokat amőbáztunk is, ami lényegében az akkor kialakult kapcsolatunk mozgatórugója volt. Egy megunhatatlan játék, melyben én vagyok a kör, ő az x és az esetek többségében vereséget kellett elkönyvelnem.. De nem bántam, jól szórakoztam a sorozatos kudarcok, -amik persze nem csak a játékból fakadtak- ellenére is. Telefonszámcserélést követően párszor írtunk egymásnak lefekvést után smst, amelyek komolytalansága halvány emlékként él bennem manapság, mindenesetre kellemeset derülök rajtuk, ha eszembe jutnak. A későbbiekben sajnos az internetnek búcsút mondhattam pár évre, 2008-ig pontosabban, mert a szüleim úgy vélték, sem az akkor kamaszkorban lévő bátyámra, sem rám nincs túl jó hatással ha arra összpontosítunk. El sem tudom képzelni, mivel töltöttem ki a szabadidőmet.. Félelmetes. Lehet, hogy függőség, de ma már nem tudnék meglenni nélküle, túlságosan is beleástam magam a rejtelmeibe. Netmentes életemben párszor sikerült máshol hozzáférnem, és akkor ha emlékeim nem csalnak, ismét beszélőviszonyba elegyedtem Freddyvel. Végül, mikor az internet ismételt bekötésére került sor, már lényegesen kevesebb időt töltöttem annak használatával, ám a depressziós időszakom, amikor Freddy ismét színre lépett az életemben, már megkövetelte a napi több órás lógást rajta. 2009. Januárjában , amikor a hízásom is előrébbtört, Freddy volt egyike azoknak, akikkel szívesen beszélgettem. Rengeteg dolgot tárgyaltunk át, és arra a megállapításra jutottunk, hogy mindketten érettebbek és a másik számára vonzóbbak lettünk az évek során. Ezt mindenképpen meg kellett ünnepelnünk, így február 27-ére meghívtam magamhoz egy személyes találkozóra, elvittem koncertre és amilyen sikertelennek indult, olyan sikeresen zárult az este. Nálam aludt. A koncerten kicsit iszogattunk, oldottuk a feszültséget amennyire csak lehetett. Utána az ágyban fekve még tévéztünk és rengeteget beszélgettünk, nekem nagyon bejött a stílusa annak ellenére, hogy nem tűnt valami rámenősnek, annál inkább visszafogottnak. De tetszett, és ez a lényeg. Végül én voltam az, aki mindenek felett ledöbbent, mikor egy testi kapcsolatra irányuló kezdeményezést kaptam felőle. Fantasztikus volt. Másnap tettünk egy kört a lakhelyemen, ha már egyszer leutazott vidékre, legalább lásson is valamit. Kikísértem a vonatra, és sajnos be kellett érnem a baráti elköszönéssel ami az arcra puszit foglalta magába. Ezután jött csak a procedúra... Én meg voltam róla győződve, hogy röhög a hátam mögött és egyáltalán nem ilyen külsejű csajt akar magának, mint én. Alacsony voltam, picit duci, nőiességét leplező megjelenésű, fekete hajú, mitesszeres, alacsony színvonalú sminkkel "gazdagítva". Mégis hogy hihettem volna el, hogy igényt tart rám, mikor Budapest tele van sokkal látványosabb picsákkal? Nehezemre esett, nem is kicsit.. Így 2-3 hónap azzal telt el, hogy bizonygatta neki én kellek, bár tényleg még ma is nehezen hiszem el, én pedig próbáltam megérteni miért. Nekem nem nagyon tetszett első látásra, mert  58 kg-ot nyomott a mérlegen és csontsovány volt, kiálló arccsonttal, de a személyisége mindig is nagyon vonzott. Szerencsére a súlya stabilizálódott. Lényegében örültem, hogy ennyi figyelmet szentelt rám valaki, mint ő, és nem érdekelt, hogy valójában hogyan is vélekedik rólam. Végül pedig beláttam, hogy ha van esélyem boldognak lenni mellette, és én is megtehetem ezt érte, hogy boldoggá tegyem, akkor legyen. Május másodikán ismét eljött hozzám. Sosem fogom elfelejteni, hogy a beérkező vonatról leszálló tömegben kerestem-kutattam hol száll le és akkor majd odarohanok és a nyakába ugrok, mire egyszercsak mögöttem termett, kaptam egy szál vörös rózsát és egy igazi csókot a számra :) Tök romantikus így utólag visszagondolva.
Nagyon szép emlék. Azóta pedig már teljesen más ember vagyok. Hatására letettem a cigit, és ugyan híztam pár kilót és egyre biztosabb voltam benne, hogy nem tetszek neki, de sikeresen lefogytam azt amit a cigi miatt szedtem fel, és csodás időket éltünk meg az elmúlt, immár több mint 9 hónapban.
Ez volt az anno történetem, és igen, az akarok lenni, aki akkor voltam amikor az akartam lenni aki most vagyok, abban a testben és abban a szellemben, de csak és kizárólag Freddy oldalán. Hogy sikerül-e lefogynom, visszaszereznem régi mentalitásomat, az még a jövő rejtélye, de minden igyekezetemmel küzdeni fogok, hogy elérjem a célomat, és ha sikerül, márpedig sikerül, akkor nincs megállás... Nagyon Szeretlek Freddy!

Ez volt hát az anno történetem legfontosabb alappilléreinek szemléltető bemutatása. Soraimat had zárjam egy Depresszió számból vett idézettel:
"Ki is vagyok én...? Melyik rész nem az enyém?" :)

Oldal: Legendás vagyok :)
[ ivynisztika ] - © 2008 - 2024 - ivyleague.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat